Elérhetőség: anett986@gmail.com
Elvesztett életek
-Ezt nem hiszem el! Mégis hogy képzeli ez a lány már megint?! - hangos kiabálás törte meg a Vicount rezidencia amúgy sem nyugodt délelőttjét.
Mr. Auguste, a család feje, dühtől elvakultan csapott a dolgozószobája asztalára, mikor kézhez kapott egy levelet, melyben egyik következő üzlete hiúsult meg. Idős, tiszteletreméltó férfi volt, őszes haja mutatta, hogy eltelt felette az idő, míg jéghideg szemében féktelen harag tükröződött.
-Megmondtam neki, hogy nem teheti ezt meg. Hát ennyire nem ért a szép szóból?! Világosan megmondtam, mi a kötelessége, erre tessék.
Kezeit ökölbe szorította, próbálta visszanyerni önuralmát, mikor tekintetével hirtelen a szobában mindeddig csendben álló inasát kezdte keresni.
-Engedelmével uram, Ön is tudja, hogy a kisasszonyt sohasem érdekelte a kötelessége.
-Ez már akkor is sok. Egy ilyen kecsegtető üzletet elveszíteni... - pillanatnyi csend telepedett rájuk, majd nyugodt hangon szólalt meg, ami a másik tudtára adta, hogy valóban ideges Ura. - Armand. Azonnal szólj Evelinnek, hogy jöjjön le. Itt várom.
A levelet az asztalra dobta, majd mellkasa előtt összefont karjaival fordult az ablak felé, hogy tettetett közönnyel szemlélje a kertet.
-Értettem, Uram, a kisasszony azonnal itt lesz.
Feketébe öltözött komornyikja meghajolt, majd az ajtó halk kattanása jelezte, hogy elhagyta a helységet. A Kisasszony szobája az emeleten volt. Armand átsétált a nappalin, fel a szépen díszített lépcsőkön, végig a folyosón, míg végül elérte célját. Határozottan kopogott be. Pár pillanattal később egy magas, fekete hajú férfi nyitott neki ajtót, aki szintén komornyik volt.
-Miben lehetek a segítségedre? - kérdezte lágy mosollyal az arcán, az ajtóban állva.
-Mr. Auguste kéreti Evelin kisasszonyt a dolgozószobájába, haladéktalanul.
Pillanatnyi feszültség telepedett rájuk, majd Raul megszólalt:
-Értem, mondd meg a gazdádnak, hogy azonnal ott lesz. Most viszont ha megbocsátasz... - azzal becsukta előtte az ajtót.
Sóhajtott, majd még mielőtt megfordult volna, halkan megszólalt:
-Nincs valami, amiről tudnom kellene? - választ nem kapva folytatta. - Tudja nagyon jól, ha engem sem avat be, akkor nem tudom Önt megvédeni.
Visszafordult az ajtótól és a szoba közepén lévő franciaágyhoz sétált. Tekintetét az ágyon fekvő fiatal lányra vezette.
Raul gazdája nem más, mint Mr. Auguste negyedik, legkisebb - és ugyanakkor legproblémásabb - lánya, Miss Evelin Vicount. A mindössze 17 éves ifjú hölgy egyedül több bajt hozott rövid élete alatt édesapja fejére, mint testvérei összesen. Gyönyörű, magas, hosszú szőke hajú lány, ugyanolyan hideg szempárral, mint az apjáé. Lázadó természetű volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ez idáig öt szobalányt sikerült elüldöznie maga mellől helytelen, néha már botrányos viselkedésével. Ugyanakkor apja felett aratott győzelmének maga Raul az élő példája. Hiszen ki hallott még olyat, hogy egy fiatal hölgynek férfi inasa legyen?
Miss Vicount három évvel ezelőtt harcolta ki magának, hogy az akkor még konyhában segédkező huszonkét éves Rault akarja maga mellé "szobalánynak". Nagy felfordulást, és mély megdöbbenést okozott ezzel édesapjának, aki több mint négy hétig hadakozott gyermekével, majd ráhagyta a dolgot. Azóta a nap óta Raul gondoskodik a lányról. Mindent megtesz, amit kér tőle, lágy természetességgel választja ki neki a ruhákat, legyen szó lovaglásról, vagy előkelő bálról, minden zavar nélkül öltözteti őt, és az esti mosdatás is átlagosnak tekinthető. Mindez Raul munkáját képezi, semmi többet.
Evelin kedvetlenül nézett hátra a válla felett, majd nem tetszését kimutatva forgatta szemeit.
-Csak nem gúnyt érzek a hangodban, Raul?
-Természetesen nem, elnézését kérem, ha úgy tűnt.
Komornyikja kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse az ágyról. Evelin belecsúsztatta ujjait, majd miközben felállt, hozzátette:
-Te pedig egyébként sem tudsz megvédeni - nem volt vádaskodó, pusztán tényközlő.
Kisebb ügyekben még ki tudta segíteni őt, de az apjával, a ház urával nem csak esélytelen lenne szembeszállni, de még ostobaság is. Raul megigazította az öltözetét, majd készségesen kinyitotta neki az ajtót. Mire a dolgozószobához értek, az ajtóban Armand várta őket.
-Kérem, fáradjon be, édesapja már várja.
Evelin egy fintorral nyugtázta a megnyilvánulását, majd belépett az irodába.
Mindkét komornyik kint maradt ugyan, de esélyük sem volt kimaradni a bent zajló eseményekből. Az egész házban hallani lehetett a kiabálást.
-Mégis mit képzelsz magadról, Evelin?! Hogy lehetséges, hogy már a második kérőd bontja fel az eljegyzést? Tudod te, hogy milyen veszteség ez nekem? Mr. Hemil fia egy nagyon előkelő nemes, hatalmas birtokkal, és ráadásul az apja évek óta az üzlettársam. Ma kaptam tőle levelet, amelyben kétségbe vonja a további közös kapcsolatunkat. Figyelsz te rám egyáltalán?! - idegesen nézett lányára.
-Apám, ne is haragudjon, de az az ember egy semmirekellő volt, örülnie kellene, hogy megszabadítottam az egész családtól, és... - nem tudta folytatni, apja durván a szavába vágott:
-Na nehogy a végén még én legyek hálás neked! Szobafogságot kapsz, és jó, ha tudod, hogy a következő kérődhöz hozzá fogsz menni, akárki legyen is az. Megértetted?! Raul! Jöjjön be!
-Mit parancsol Uram? - lépett a szobába.
-Kísérje fel a hölgyet a szobájába, és gondoskodjon róla, hogy ne hagyja el azt. Nem mehet be hozzá senki. Így talán lesz némi ideje elgondolkodnia a tettein. Megértetted?
-Természetesen, ahogy óhajtja.
Evelin gúnyosan elmosolyodott, majd Raullal a nyomában elhagyta a helységet. Már az emeleten jártak, amikor a komornyik megszólalt:
-A Kisasszony igazán szólhatott volna, hogy ismét elintézte, hogy ne kelljen férjhez mennie.
-Nem tartozom neked magyarázattal. Nem tartozik rád, amit teszek.
-Való igaz, de az sajnálatos módon rám tartozik, amikor sírva fogja ütni az ajtót, hogy engedjem ki, és mindenfélét fog a fejemhez vágni közben.
Ebben a pillanatban Evelin hirtelen megállt, hogy Raul kis híján beleütközött.
-Kisasszon...? - hangjából érződött, hogy mosolyog, és élvezi a helyzetet.
-Nem sírtam. Nem szoktam sírni, és csak azt vágom a fejedhez, amit megérdemelsz. Értetted?
-Ha Ön mondja...
Evelin elindult, majd megérkeztek ideiglenes börtönébe.
-Hozhatok Önnek valamit, amivel elfoglalja magát? - kérdezte szolgája készségesen.
-Nem kell semmi. - fordította el dacosan az arcát, ahogy leült az ágyra.
Raul mellé sétált.
-Ha megengedné, hogy elmondjam a véleményem...
A lány alig láthatóan rántotta meg vállát, ami annyit jelentett, hogy Raul mondhatja, de ő úgysem figyel rá. Azonban az elmúlt három évben Raul már kiismerte őt annyira, hogy pontosan tudja, bármennyire is érdektelennek mutatja magát, azért figyel rá. Egy nemes, híres család tagja, akinél természetes, hogy nem foglalkozik egy egyszerű szolga véleményével.
-Önnek már férjhez kellene mennie. Elég idős ahhoz, hogy saját családja legyen. Értem én, hogy mit próbál tenni... Azonban a Vicount család előkelő, és gazdag, mindig lesznek olyanok, akik be akarnak házasodni a családjába. Nem számít hány kérőt sikerül elűznie, mindig újabbak jönnek majd. Az édesapja sem fogja már sokáig tűrni a viselkedését. De ezt Ön is pontosan tudja. Olyan háborút vív, amit nem nyerhet meg...
-És akkor szerinted mégis mit kellene tennem? - idegesen nézett Raul szemébe, hangjából sütött a kétségbeesés. - Mit kellett volna tennem? Az lett volna a helyes, hogy hozzámegyek Mr. Nestorhoz, a negyven éves báróhoz, akit apám először választott nekem? Vagy most ehhez a senkiházihoz?! - szaggatottan kapkodta a levegőt, nem szakítva meg a szemkontaktust.
Raul közönyös arccal figyelte őt.
-Igen, elég idős vagyok, de hogy egy vénember játéka legyek, csak azért mert előkelő származású vagyok, és jó befektetés lett volna apámnak? Belegondolsz te abba, hogy miket beszélsz? Ha valaki közeledik felém, az nem engem akar, hanem apám vagyonát. Szerinted ez milyen érzés?! - kiabált. - Senki nem ismer, és tudom, hogy nem is akarnak megismerni, csak a pénz kell nekik, a hatalom, ami a nevemmel jár. Semmi több. Ennyi vagyok!
Zaklatott volt, egész testében remegett. Raul felé mozdult, de a lány, parancsoló hangja megállította.
-Most távozz!
A komornyik várt egy darabig, tudta, hogy igaza van a lánynak, de azzal is tisztában volt, hogy a nemes családokban ez így működik. Minden a vagyon növeléséről szól. Sóhajtott, majd magára hagyta úrnőjét minden kétségbeesésével. Az ajtó túloldaláról még hallotta, ahogy halk zokogásban tör ki. Minden csipkelődés, gúnyos megjegyzés ellenére sajnálta, és szíve mélyén szerette Evelint. De nem tehetett érte semmit.
Ahogy letelt a büntetés, úgy teltek a hetek a Vicount rezidencián. Azonban nem várt esemény kavarta fel az állóvizet, és döntötte el egy csapásra több ember sorsát.
-Minden kész van az esti bálhoz? - Mr. Auguste hangja elégedett, ugyanakkor kissé feszült volt. - Nem akarom, hogy bármi rossz fényt vessen a családra, vagy az üzletre.
-Természetesen minden a legnagyobb rendben van, gazdám. Magam felügyelem mindenki munkáját, az ételek készen vannak, a díszítés mindenhol tökéletes, a vendégek is hamarosan megérkeznek.
Armand valóban jól végezte a munkáját. Mindent megtett, hogy Mr. Auguste elégedett legyen. Ugyanakkor amennyire készséges volt vele, épp oly rideg és érzéketlen mindenki mással. Az esti bál is úgy zajlott, ahogy kell, mintha a vendégek érkezését is ő maga intézte volna el.
Evelin egy halványkék, gyönyörű abroncsos ruhát viselt, szolid dekoltázzsal, és elegánsan ejtett váll résszel. Elbűvölő volt, mint minden ilyen eseményen. Sajnos fiatalon meg kellett tapasztalnia, hogy hogyan viselkedjen egy társadalmi eseményen ahhoz, hogy édesapja elégedett legyen. Nem különösebben szerette a bálokat, a kötelező táncokat egyenesen utálta. Amikor egy-egy arisztokrata felkérte táncolni, Raul mindig jót nevetett magában. Most épp az italát kortyolta, amikor meglátta, hogy édesapja egy idegennel közelít felé.
-Ő itt a kislányom, Evelin Vicount. - Mr. Auguste büszkén mutatta be, majd folytatta: - Kicsim, ez az úriember Mr. Noel Barton, a híres Barton vállalat igazgatójának a fia, és egyben a vőlegényed.
Az utolsó szó tőrként hasított a lányba, megfagyott körülötte a levegő. Úgy érezte jeges kezek kúsznak fel a torkán.
Hát erről szólt! Az egész bál, semmi másért nem volt, csak ezért!
Éjfélre járt az idő, amikor Evelin fáradságra hivatkozva el tudott szabadulni. A szobájában tombolta ki magát, miközben Raul a ruhát próbálta meg épségben lefejteni róla.
-Most szólj hozzá! Hát nem elképesztő, amit művel? Egy hónap. Eddig bírta ki, hogy ne zaklasson már megint. Ez... Á, ez kész rémálom.
Kirántotta magát komornyikja kezei közül és duzzogva ült le az ágyra. Raul sóhajtott, majd letérdelt elé.
-Próbáljon megnyugodni, kérem! - kezét a lány térdére csúsztatta, lágyan masszírozva azt. - Kialussza magát, és majd holnap elgondolkozik a folytatáson.
-Holnap? Nem hallottad mit mondott az apám? Holnap este már ehhez a senkihez kell mennem vacsorára! Nem is ismerem, és nem is akarom megismerni.
Elcsendesedett, jobb kezét az arca elé emelte. Sós könnyek itatták bársonyos arcát, Raul nem tudta megállni, hogy ne érjen hozzá. Óvatosan a csuklójára kulcsolta kezét, és maga felé húzta.
-Ne sírjon. Higgye el, minden rendben lesz és...
-Nem lesz! És ezt te is tudod - könnyei közül nézett le a másikra.
Raul talán még eddig sohasem látta ennyire fájdalmasnak ezt a gyönyörű, mindig kacér arcot. Ujjaival lágyan érintette meg bőrét, letörölve a könnycseppeket. Mondani akart valamit, de abban a pillanatban elakadt a lélegzete, amikor Evelin egész testével ránehezedett, karjait a nyaka köré fonta, és keserves sírásba kezdett. Pillanatnyi habozás után átkarolta, és magához szorította a lány törékeny testét.
Sok időbe telt, amíg végül Raulnak sikerült megnyugtatnia annyira, hogy el tudjon aludni. A másnap esti találkozón természetesen ő is ott lesz. Délelőtt Evelin megpróbált beszélni apjával, de az hajthatatlan volt. Eldöntötte, hogy Mr. Noelhez adja lányát, ez nem lehet vita tárgya. Mindjárt négy óra. Lassan indulnunk kell - szólt halkan végignézve a lányon Raul. - Elbűvölő, mint mindig - mosolyogva nézett rá, de ez a mosoly hamar eltűnt az arcáról, amikor tekintete találkozott Evelin mélységes szomorúságot tükröző szemeivel.
A történet nem itt ér véget. Ha felkeltette érdeklődésed a folytatás vagy szeretnéd megrajzolni, lépj kapcsolatba a szerővel az anett986@gmail.com címen ^^